csütörtök, április 26

Városunk polgármesterének köszöntője

Tisztelt Városunkba Érkezők!

A megszólítás talán magyarázatra szorul, de nehéz volt olyat kitalálni, hogy a XX. Nagykun Sportviadalon résztvevő sportoló diákok, edzőik, tanáraik mellett köszöntsem azokat is, akik szülőként, szurkolóként vagy éppen csupán érdeklődőként vesznek részt rendezvénysorozatunkon.

Természetesen itt első a sport. Így elsősorban eredményes, sikeres teljesítményeket kell kívánnom a versenyzőknek, s mindezt – remélhetőleg mindenki megelégedésére – megfelelő feltételek mellett. Mint egykori „móriczos” diák, én is részese lehettem két ilyen eseménynek, s tudom, hogy az itt szerzett élmények nemcsak a sporthoz, hanem magához a rendező iskolához, településekhez, az itt tanuló diákokhoz, a város lakosságához is kötődnek. Remélem, hogy ezen a téren is pozitív élményekkel fejeződnek be az itteni rendezvények, s ki-ki újabb ismeretségekkel – netán barátságokkal –, városunkról vitt szép emlékekkel gyarapodik.

Ennek reményében kívánok mindenkinek sikeres, kellemes és szép napokat Kisújszálláson.

Kecze István polgármester